Fokváros környékén annyi látnivaló van, hogy akár két hetet is el tudtam volna tölteni itt. Mivel limitált volt az idő, szelektálni kellett, és sok minden kimaradt. Itt csak azokat szeretném kiemelni, amik nagyobb hatást gyakoroltak rám:

Free Walking Tour

Mint minden kisebb-nagyobb városban, itt is részt vehetünk helyi idegenvezetők által vezetett ingyenes sétákon, aminek a végén annyi borravalót adunk, amennyit gondolunk. (itt találkoztam először azzal, hogy a túravezetőnek kártyaleolvasója volt, így az sem gond, ha nincs nálunk készpénz). A hagyományos történelmi városmagon kívül a Bo-Kaap negyedet is bejárhatjuk az ingyenes túra keretében, vagy pedig Apartheid túrán is részt vehetünk.

Én a klasszikus túrára neveztem be. A legérdekesebb látnivaló számomra a „We are still here” névre keresztelt emlékfal. 1841 és 1921 között nagyjából 7000 gyerekről jelent meg hirdetés a Cape Government Gazette nevű lapban, mint nincstelen gyermek. Ha senki sem jelentkezett értük, kényszermunkára fogták őket.

A fal ezeknek a gyerekeknek állít emléket. A kis mozaikokban az egyes gyerekről megjelent újsághirdetéseket olvashatjuk el, ha hátralépünk pár métert, akkor pedig egy arc rajzolódik ki a mozaikcsempékből.

Bo-Kaap negyed

Színes házaival, meredek utcáival talán a legismertebb (és legfotózottabb) része a városnak.

Korábban maláj negyed néven volt ismert, a muszlim „Cape Malay” kultúra központja, aminek nyomait a mai napig felfedezhetjük a halal éttermekben, valamint a müezzin imára hívó hangjában. Az ország legrégebbi mecsete is itt található.

Története az 1760-as évekre nyúlik vissza, amikor egy holland földbirtokos bérházakat építtetett, hogy rabszolgáinak kiadja. Később még több, főleg muszlim vallású, elsősorban Malajziából és Indonéziából idehurcolt rabszolga költözött ide. Miután a rabszolgaság véget ért, és az egykori rabszolgáknak lehetőségük volt megvásárolni bárházaikat, a falakat színesre festették, szabadságukat szimbolizálva.

Ha fűszereket szeretnétek vásárolni, az Atlas Trading Company nevű bolt a ti helyetek – rengeteg egzotikus fűszerkeverék közül válogathattok, az itthoni árakhoz képest fillérekért.

Table Mountain – „Tábla-hegy”

Akármerre bóklászunk a városban, mindenhonnan látható, és a város képét meghatározza a Table Mountain (magyaros félrefordításban Tábla-hegy). A kényelmesebbek felvonóval is feljuthatnak (ami a saját tengelye körül forog, így minden oldalról megtekinthető a kilátás) vagy pedig választhatunk a számos, különböző nehézségi fokú túraútvonal közül. Természetesen önállóan is teljesíthető, de mivel nem szeretek egyedül túrázni, ezért inkább felfogadtam egy túravezetőt. Végül más nem is csatlakozott, úgyhogy ketten vágtunk neki reggel 6.30kor, hogy elkerüljük a nagy hőséget. Belegondolva jobb is, hogy nem egyedül indultam neki, mert az útvonal nem volt kitáblázva, úgyhogy biztosan eltévedtem volna. Néhány szakaszon elég kemény volt a terep, sziklákon kell felkapaszkodni láncok segítségével, ráadásul a két nappal korábbi túra utáni izomláz is beütött, de nagyjából 3 óra alatt felértünk. Lenyűgöző látvány, ahogy a tenger felől érkező pára rátelepszik a hegytetőn található lapos fennsíkra, amit találó módon asztalterítőnek is neveznek. Bar csupán 1086 méter magasan vagyunk, ettől a látványtól mégis olyan érzés, mintha sokkal magasabban, a felhők felett állnánk.

Lion’s Head

Azért hívják így, mert oldalról egy fekvő oroszlánra hasonlít a hegy, bár szerintem kell hozzá egy kis fantázia, hogy az ember ezt belelássa J A Tábla-hegyhez képest ez a túra sokkal barátibb, kényelmes, sokszor megállós, fotózós tempóban nagyjából másfél óra feljutni a csúcsra, és ez is legalább annyira megéri, mint a Table Mountain, bár itt csak 669 méteren vagyunk. A túraútvonal a hegy körül tekergőzik, így útközben mindig más látványban gyönyörködhetünk: egyszer a városra, majd a Table Mountain vonulataira, az óceánra, majd a másik oldalon a Signal Hillre es a város modernebb részére láthatunk rá. A csúcson elég hamar túl nagy lesz a tömeg, ezért érdemes egy szinttel lejjebb menni es ott megvárni a naplementét. Szerencsések voltunk, tiszta égben es meseszép fényekben gyönyörködhettünk, amint a nap alábukott a horizonton.

A Jóreménység Foka

Mikor Bartolomeu Dias portugál felfedező először megkerülte 1488-ban, a Viharok Fokának  nevezte el, de az akkori portugál király, II. János, mivel szeretett volna meg néhány expedíciót indítani Afrika megkerülésével Indiába, úgy gondolta, hogy az optimistábban csengő Jóreménység Foka név bizalomgerjesztőbb lesz a jövőbeli kalandvágyó hajósoknak. Marketing ide vagy oda, szegény Diast végül pont itt érte el a végzet 1500-ban egy viharban egy következő expedíciója során.

A partszakasz egyszerűen lélegzetelállító. A parkolóból egy ötperces sétával felérhetünk a világítótoronyhoz, közben több ponton kitekinthetünk a Jóreménység Foka sziklaira, a mellette fekvő Dias beach-re, es az alattunk elterülő méltóságteljes sziklaszirtekre, ahol szinte megbabonáz, ahogy a süvítő szél szikláknak csapódó, fehér hullamokka dagasztja a kék ezer árnyalatában csillogó óceán vizet.

Boulder’s Beach – és a pingvinek!

Az egyik kedvenc programom az utazások alatt megfigyelni az állatokat természetes élőhelyükön: életemben először most sikerült a természetben pingvinekkel találkozni. A Fokvárostól nagyjából egy órányira fekvő Simon’s Town melletti partszakaszon található az egyik legjelentősebb pápaszemes pingvin kolónia: ők az egyetlen pingvinfaj az afrikai kontinensen, jellegzetes hangjuk miatt „jackass” (szamár) pingvineknek is nevezik őket. Volt szerencsém hallani őket és valóban olyan, mint a szamárbőgés! 1982-ben mindössze egy pingvinpár maradt, mára azonban nagyjábol 2200-an vannak.

Fapallókon kiépített sétányon juthatunk el a partig, ahol egészen közelről figyelhetjük meg ezeket a csodás állatokat.

Szafari

Nagyon vágytam volna egy „igazi”, több napos, sátorban alvós szafarira (és főleg arra, hogy gepárdokat lássak), de sajnos a Kruger Nemzeti parkba most idő hiányában nem juottam el, Fokvároshoz közel pedig nem nagyon van erre lehetőség, de egy ízelítőt szerezhettem a szafarizásból: a várostól nagyjából kétóranyira található az Aquila Nature Reserve, ahol a „Big Five”-ból (afrikai elefánt, oroszlán, leopárd, orrszarvú, kafferbivaly) a leopárd kivételével mindegyiket sikerült látni, az oroszlánok szinte egy karnyújtásnyira feküdtek. Rajtuk kívül még zsiráfokkal, zebrákkal, struccokkal, páviánokkal, gnukkal, vízilovakkal, gazellákkal lehetett találkozni. Első afrikai szafaris elménynek megfelel, az egyetlen hátulütő, hogy ha az ember szervezett programon keresztül fizet be, a szafari nagyjából délután fél 1-kor véget ér, utána ebéd, de a visszaindulás csak 4 óra körül van, úgyhogy a kelleténél több a holtidő.

Dél-Afrikával már régóta szemeztem, sok ismerősöm járt már arra, és kivétel nélkül mindenki imádta. Mivel egy hatalmas, Magyarországnál kb. tizenháromszor nagyobb országról van szó, a rendelkezésre álló időm pedig bő egy hét, így az ország csak egy picike szegletét, Fokvárost és környékét sikerült bejárnom, és épp egy kis ízelítőt szereznem a helyi kultúrából.

Benyomások

Amikor elkezdtem emlegetni ismerősöknek, barátoknak, hogy Dél-Afrikába készülök, sokan elkerekedett szemmel néztek rám, hogy „az nem nagyon veszélyes?”

És valóban, ha az ember elolvassa a Konzuli Szolgálat tájékoztatóját az országról, az lesz a benyomása, hogy itt sok jóra nem számíthat, kirabolják, megtámadják, a vonaton még fel is gyújtják. Ennyire azért nem rossz a helyzet, de azért talán a józan ész itt még fontosabb, mint máshol.

Ráadásul február 9-én rendkívüli állapotot hirdettek az országban az energiaválság miatt (aminek okai többek között az elöregedett, karbantartásra szoruló erőművek és a korrupció), ami rendszeres áramkimaradással jár. Én ebből szerencsére semmit nem tapasztaltam, de találkoztam olyan utazóval, akinek a szállásán (és abban a körzetben) órákig nem volt áram.

Első este, miután nagyjából magamhoz tértem a háztól házig nagyjából 24 órás út után, úgy döntöttem, keresek a környéken egy vacsihoz alkalmas helyet. Általában a legautentikusabbnak tűnő (itt értsd: leglepukkantabb, legtrógerebb 🙂 ) helyeket szoktam kiszemelni, találtam is ennek megfelelőt, bár nem dél-afrikai, hanem nyugat-afrikai konyhát vittek. Csak néhány utcát kellett sétálnom a szállástól, de amikor odaértem, a hely nem úgy nézett ki, mint ahol ételt szolgálnak fel. A biztonsági őr megkérdezte, mit keresek, mondtam, hogy vacsorázni szeretnék. Mondta, hogy itt tudok enni, és bevitt a helyre. Nos, bent csak helyiek voltak, iszonyú hangosan bömbölt a zene, minden szem rám szegeződött 🙂 Felvitt az emeletre, hogy megkérdezze, csinálnak-e kaját, azt mondták, igen, de 20 percet kell várni. Mondom oh, az rengeteg, és menekültem is kifelé ahogy csak tudtam. Nem bírtam volna ott maradni, nagyon feszélyezett a hely. Végül találtam egy elég gyenge afrikai éttermet a közelben. A többi este visszafogtam a mászkálást, a 400 méterre lévő étterembe is inkább Ubert hívtam (pedig előtte sosem csináltam ilyet), ahogy a hostel recepciósa ajánlotta.

Szállásom a belvárosban volt, ami a legtöbb városban a biztonságos környéket jelöli, hát itt azt mondták, sötétedés után ne merészkedjek ki (sőt, egyesek szerint már délután 5 után sem ajánlatos.) A környék abból a szempontból jó választás volt, hogy dúskált a jobbnál jobb éttermekben és kávézókban, de tényleg nagyon sok a kétes alak. Dél-Afrikában sajnos 33% a munkanélküliség, a szegénységgel már akkor szembesül az ide utazó, amikor a reptérről a városba tartva elhalad egy hatalmas bádogváros mellett. Majd a következő sokk a hatalmas kontraszt, amit a felkapottabb negyedekben sétálgatva tapasztalsz.

Na de ennyit a veszélyről. Szerencsére engem sehol nem ért inzultus, és szinte mindenhol barátságos emberekkel találkoztam. Néhány kedvenc momentumom: Bo-Kaap negyedben az egyik üzletben egy úr, aki különböző zulu maszkokat árult, elmesélte, melyiknek mi a funkciója, és hogy hogyan utazta be a világot, hogy ezeket a maszkokat különböző országokban bemutathassa. Utolsó nap pedig találtam egy gyöngyszem kis kávézót, ami egy templomban volt, és találóan a „Heaven Coffee” nevet kapta. Amint az ember itt leül, egyből átjárja egy szokatlan béke és nyugalom érzet, a kávé pedig valami isteni. Az itt dolgozó fiú pedig elmesélte, hogy ezt a kávézót azért nyitották itt, hogy a templomot, és amit itt érezhetsz, közelebb hozzák az emberekhez, és azok is átélhessék, akik amúgy maguktól. nem mennének be.

Ételek

A gasztró rész nálam elmaradhatatlan, akárhová megyek, igyekszem megkóstolni a legtöbb helyi finomságot, csakhogy itt nem volt annyira könnyű! Ha például elmész Mexikóba, úton-útfélen találsz mexikói kaját, Olaszországban minden utcasarkon van egy pizzéria. A tipikus dél-afrikai fogásokat azonban nehezebb megtalálni, a helyiek szerint azért, mert ezek főleg olyan ételek, amiket otthon, házilag készítenek, és nem étteremben. Azért néhányat sikerült kipróbálni: Az egyik legtipikusabb étel a bobotie, ami egy fűszeres darált hús, a tetején egy tejes-tojásos toppinggal, egyben kisütve. A másik, ami helyi ínyencség, azok a különleges húsok: krokodil, strucc, antilop és hasonló finomságok. Sikerült egy jávorantilopot megkóstolni, olyasmi az íze, mint a szarvasé.

Ami nagyon tetszett itt, azok a helyi food marketek: A kedvenceim az Oranjezicht Farm Market, illetve az Old Biscuit Mill. Mindkettő nagyon hangulatos, zajlik az élet, rengeteg stand különböző ételekkel a világ minden tájáról, itt sikerült kifognom ezt a kuduhúsos (előtte sosem hallottam a kuduról, de ez is egy antilopféleség) szaftos csodát is:

A beszámoló következő részében bemutatom azokat a látnivalókat, amik a legjobban megfogtak, úgyhogy folytatás hamarosan! 🙂