Santorini, másnéven Thira a legdélebben fekvő tagja a Kükládok szigetcsoportjának. A félhold alakú sziget eredeti görög nevének jelentése „a kör alakú”, ugyanis egy nagyjából 3600 évvel ezelőtti, az emberiség írott történetének legnagyobb vulkánkitörése kirobbantotta a sziget közepét, egy hatalmas, tengervízzel megtelt kalderát hagyva maga után. Ez a vulkánkitörés olyan pusztító erejű volt, hogy a keletkező cunami hozzájárult a minoszi (krétai) civilizáció bukásához, valamint Atlantisz legendáját is ehhez az eseményhez kötik.

Ebből adódik a sziget egyedi látképe is: a kaldera pereme egy meredek sziklafal, ebbe építették bele a hagyományos falvakat, míg a másik oldalon fekete homokos, illetve kavicsos tengerpartokat találunk.

Egyébként Szantorini nem csak a sziget, hanem a szigetcsoport neve is: csak Thera es Therasia lakottak (bár utóbbin nagyjából 300 fő él), a többi (Aspronisi, Palea Kameni, és Nea Kameni) a kalderában találhatók, a rendszeres vulkáni aktivitás eredményeként születtek.

Persze mindenki tudja, hogy Szantorini egy ideje nagyon felkapott, de ennek ellenére évek óta szerettem volna eljutni ide, így nagyon örültem, amikor néhány éve közvetlen járattal is elérhetővé vált Budapestről. 2020-ban már a jegyem is megvolt, azonban a Covid eltörölte az utazást, amit most, 3 évvel később tudtam bepótolni. Kevés más hely van a világon, ahonnan ennyire tipikus Instagram-kompatibilis képek tömkelegét tolják az arcunkba a közösségi médiában. Hófehérre meszelt házikók, kék kupolás templomok, színpompás virágok, romantikus andalgásra invitáló kis utcák, szélmalmok, mesés naplemente – és igen, ezt valóban meg is találhatjuk itt, de aki arra számít, hogy amerre csak jár a szigeten, mindenhol egy földi paradicsomban találja majd magát, az csalódni fog.

Ebből a kis bevezetőből is sejthetitek, hogy Santorini nem lett a kedvencem. Örülök, hogy egyszer megnéztem, de nem mennék vissza. Ehhez az is hozzájárul, hogy ahhoz, hogy az „igazi” Santorini-élményt kapjuk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Fira és Oia környékén tényleg lélegzetelállító szállások vannak, kilátással a tengerre, saját medencével, ahonnan egy koktélt szürcsölgetve csodálhatjuk a naplementét. Némely szálláshely nagyon különleges kialakítású, egy barlangban van, aminek van egy kis előtere, és minden szobához tartozik egy kis medence.

Bevallom őszintén, én legtöbbször az ilyenekre sajnálom a pénzt, mert jobban szeretek inkább élményekre költeni, főleg, hogy általában egész nap mászkálok, és minimális időt töltök csak a szálláson. Ez hatványozottan igaz, amikor egyedül utazom, mint most is. Viszont ez a sziget nem a hátizsákos utazók paradicsoma: a legfizethető árú szállás kevés, főleg szóló utazóként. Így volt „szerencsém” átélni életem egyik legrosszabb hostel élményét, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy nem a legpozitívabb élményekkel távoztam. Egy alagsori szobában kaptam helyet, ahol még térerő sem volt, de a legrosszabb, hogy reggel bolhacsípésekre ébredtem.

Perissa

Ez a csodás szállás Perissában volt – A mesés Oiához képest a sziget ellentétes csücskében. A lokációval igazából semmi gond nem volt, pár perc séta volt a tangerpart, este a sétányon korzózás, éttermek, bárok,késő estig nyitva tartó üzletek. Az egész egy hosszú, fekete homokos partszakasz, végig napágyakkal és napernyőkkel, ezek mind valamelyik étteremhez tartoznak. Ha szeretnénk napágyat és ernyőt bérelni, nem kell külön fizetni érte, elég, ha az adott étteremben ebédelünk. A part elég köves és sziklás, vízicipő ajánlott, a víz nagyon kellemes és tiszta, viszonylag gyorsan mélyül, de azért csak a strandolás miatt semmiképp ne utazzunk ide. A parton lehet jetski-t, kajakot vagy SUP-ot is bérelni. Perissa az egyik legnépszerűbb tengerparti település a szigeten, Kamarihoz képest valamivel nyugodtabb, visszafogottabb éjszakai élettel.

Firából Oiába gyalogosan

De az igazi Santorini, amiért az ember ide utazik, az Fira, a sziget fővárosa, és Oia, a festői helyen, egy sziklaszirt tetején fekvő, talán a világ legtöbbet fotózott kis faluja. A szigeten a tömegközlekedés nem túl jó, a buszok nem közlekednek túl sűrűn: óránként van expressz busz Firába, ami nagyjából 25 perc alatt ér be, közte néha-néha akad lassabb busz, ami viszont mindenhol megáll, még olyan településeken is, ami nem is esik útba, azzal minimum 45 perc az út. Minden busz Firába vezet, ott tudunk átszállni más buszokra, ha mondjuk Oiába, vagy a reptérre szeretnénk továbbutazni.

Fira és Oia között nagyjából fél óránként közlekedik busz, de aki szeret sokat sétálni, annak a legjobb program a szigeten, ha végigjárja a nagyjából 10 km-es útvonalat a két település között. Én délelőtt kezdtem Firában, és valamikor 5 óra körül érkeztem Oiába. Persze nem végigrohantam az egészen, hanem sok kitérőt tettem, megálltam fotózni, ebédelni, pihenni, de ha szeretnéd végigcsinálni, egész napos programra számíts.

Fira a sziget fővárosa és legnagyobb települése, mely azután vált központtá, miután a velencei nemesség és a lakosság a sorozatos földrengések miatt elhagyta Skaros várát. Nagyjából 400 méteres magasságon fekszik, kilátással a vulkáni szigetekre, Palea Kamenire és Nea Kamenire.

Aki hajóval érkezik a régi kikötőbe, nagyjából 600 lépcsőfok vezet fel a városba. A sportosabbak meg is mászhatják, a kényelmesebbek befizethetnek a felvonóra, vagy pedig szamárháton is feljöhetnek. Amilyen elcsigázottnak tűntek szegény csacsik, utóbbit nem igazán ajánlanám.

Firostefani igazából Fira elővárosa, a két település annyira egybeépült, hogy észre sem vesszük, hogy már kiértünk Firából, ez már sokkal nyugodtabb, és a kilátás is csak egyre pazarabb, színesebb virágokkal, sokasodnak az exkluzív szálláshelyek.

Továbbandukolva utunkon, a következő település Imerovigli. Állítólag Oia és Imerovigli nagyban vetélkednek egymással, hogy honnan szebb a naplemente. Egyébként itt már az árak is látványosan emelkednek: Míg Perissában 3,80 euróért tudtam enni gyros pitát, itt ugyanezt már 7 euróért kínálják.

Egy kis kitérőt is tehetünk az érdekes furmájó Skaros sziklához, itt állt a 1207-ben épített erőd, majd a velenceiek uralma alatt az itt létrejött település a sziget központjává nőtte ki magát. A hegycsúcson egy ma is használatban lévő ortodox templom található.Ilyen látványban lehet részünk, ha felkaptatunk a sziklára:

Amint kiérünk Imerovigliből, tovább folytatódik az ösvény,most már lakott területen kívül, úgyhogy ajánlatos előtte felszerelkezni vízzel, főleg, mivel ezután árnyék sem lesz többet. Az útvonal egyébként nem nehéz, kisebb emelkedők vannak, de nem vészes, nem kell túracipő hozzá, egy kényelmes sportcipő vagy akár tornacipő is megteszi.

És végül izzadtan, megfáradva, de megérkeztem Oiába, ami valóban a sziget ékköve. Igyekeztem elveszni a kis utcákban, ami a legjobb egy ilyen helyen, de ahogy várható volt, mindenhol kígyózó sorok, hogy elkészítsék A Képet, (azt olvastam valahol, hogy Oia a világ legtöbbet fotózott faluja, amit simán el tudok képzelni), úgyhogy ezt a fotózkodást inkább kihagytam. Mivel rengetegen ugráltak a házak tetején a fotók kedvéért, ezért a legtöbbre már kiírták, hogy magánterület és táblákkal jelzik, hogy tilos felmászni.

Amit semmiképp sem érdemes kihagyni, az az Oiai Vár, egy 15. században épült erőd maradványa. 1956-ban egy erőteljes földrengés rázta meg a szigetet, Oia jelentős része megsérült, a vár nagy része pedig a tengerbe omlott. Talán innen a legjobb a kilátás a falura, az ikonikus házakkal és a szélmalommal.

Na és persze a méltán híres naplemente, amit szeretnek a világ legszebb naplementéjeként reklámozni. Persze tényleg gyönyörű, ezt nem lehet letagadni, de aki romantikus naplementenézésekben reménykedik, az csalódni fog, ugyanis már előtte legalább másfél órával óriási a tömeg, mindenki rohangál össze-vissza, hogy megtalálja a tökéletes helyszínt az est fénypontjának megtekintéséhez.

Vulkántúra – Nea Kameni, Palea Kameni, Thirasia

Kicsit ambivalens érzéseim vannak ezzel a kirándulással kapcsolatban: egy „must see” programként árulják itt, (egyébként a létező összes utazási iroda és szálláshely értékesíti), én meg, mivel imádom a vulkánokat, ezért jól be is dőltem. A vulkán (vagyis inkább az erős vulkáni aktivitás ténye) valóban érdekes, de maga a program indokolatlanul hosszú, és tele van üresjáratokkal, ami abból adódik, hogy rengetegen vesznek rajta részt, ezért hosszúra nyúló várakozásokra kell számítani.

A program a következőkből állt: Miután kisbuszokkal összeszedik az embereket a különböző településekről, megérkezünk Athiniosz kikötőjébe, ahol beosztják, ki melyik hajóra kerül, ez elég hosszadalmas már itt. Utána Fira kikötőjében teszünk egy kis megállót, hogy felvegyünk még több utast. Eléggé kimaxolják ezt a programot, a hajó csurig, nagyjából csak lapjával férnek el az emberek. Az első állomás Nea Kameni (nevének jelentése Új Égett Sziget) vulkanikus szigete. A kalderában lévő vulkán továbbra is aktív maradt, és az évszázadok során az ismétlődő kitörések formálták a szigetet 1570-től 1950-es,utolsó kitöréséig. A vulkán ma is aktív, a tetején érezzük is a kénes gázokat. A csúcson lévő két krátert körbe is sétálhatjuk.

Itt pont azt éreztem, hogy maradtam volna még kicsit nézelődni, de miután meghallgattuk az idegenvezető beszámolóját (ami egyébként nagyon érdekes volt), gyors körbesétálás után irány vissza a hajóra, mert mentünk tovább a következő szigetre, Palea Kamenire (ő lenne az Új Égett Sziget), vagyis itt csak lehorgonozunk a sziget mellett, és be lehet úszni megfürdeni a vulkanikus melegvízű forrásban. A víz egyébként nem túl meleg, nagyjából 30-35 fokos. A kioldódó vas vörösre festi a vizet, úgyhogy inkább sötét színű fürdőruhát vigyünk. (Sajnos itt elfelejtettem fotózni..)

Az utolsó megálló Thirasia, az alig 300 lelket számláló kicsi sziget, ahol aki szeretne, frissen fogott halakat ebédelhet (bár néhány helyen fagyasztott hallal próbálkoznak, úgyhogy érdemes alaposan átolvasni a menüt), vagy 20 perces kaptatóval a tűző napon felmászhat a faluig (akármennyire is specialitásom a legnagyobb hőségben való túrázás, ezt most passzoltam). Igazából az egész kikötő csak éttermekből áll, és mivel előbb-utóbb az összes aznapi hajós csoport beérkezik, kissé nehézkesen lehet elférni. Néhány kép a szigetről:

Azért megkoronázta a kirándulást, amikor elhaladtunk a sziklaszirt alatt és teljes egészében megcsodálhattuk Oiát:

Egyébként akik azt az opciót választották, a kirándulás még folytatódott Oiában a naplementenézéssel, de úgy már tényleg extra hosszú lett volna a nap, és ugye előző nap már voltam ott.

Pyrgos

Ha egy olyan helyet kerestek Szantorinin, ahol megcsodálhatjátok a tipikus helyi építészetet, elveszhettek a kis utcákban, viszont nem kell ökölharcot vívni a többi turistával, hogy elkészíthessetek egy fotót, vagy egyáltalán elférjetek a sikátorban, akkor Pyrgost ajánlom. Egy dombtetőre épült, a sziget legmagasabban fekvő faluja, így remek a kilátás a környező falvakra, a hegyekre és a tengerre. Ráadásul a csellengésre invitáló pici utcákban rengeteg kedves cicával is találkozhatunk. A domb tetején egy velencei vár romjai is megtalálhatók, Szantorini öt erődített várának egyike. A falutól 15 perc sétára található a Santo Wine borászat, ahol benevezhetünk egy borkóstolóra, tengerre néző, naplementés kilátással.

Nekem ennyi fért bele a nagyjából három és fél napba, amit itt töltöttem, természetesen nem soroltam fel az összes látnivalót, csak ahol megfordultam. Összefoglalva: a Fira-Oia séta top élmény itt és Pyrgos is, ha egy kicsit autentikusabb falura vágytok. A vulkántúráról nem akarok senkit sem lebeszélni, hiszen egy egyedülálló természeti jelenségről van szó, csak a sok körítéssel az egész nap elmegy. A tengerpart abszolút felejthető, talán egy-két csobbanást megér, ha már egy szigeten van az ember, de csak a strandok miatt biztosan nem utaznék ide.

Azért utolsó este a finom polipvacsora kicsit feledtette a bolhacsípések miatti vakarózás kellemetlenségeit 🙂