Ahogy az előző bejegyzésben említettem, csak egy nappal később tudtam elindulni a következő állomásomra, Floresbe. Flores Guatemala északi részén található, és jó hosszú utazással lehet ide eljutni: nagyjából négy óra az út Guatemalavárosig, majd onnan még nyolc óra éjszakai busszal.  Aki nem akar ennyit zötykölődni, van lehetőség belföldi járattal odarepülni, amire néha ki lehet fogni kedvező árú jegyeket, sajnos amikor én mentem, csak nagyon borsos összegekért találtam, úgyhogy maradt a buszozás. (Utólag belegondolva lehet jobban jártam volna a repüléssel.)

A buszállomásra érve megkérdeztem, lehet-e itt enni valamit, tekintve, hogy még egy óra volt a buszom indulásáig. Közölték, hogy nem. Mondom rendben, akkor kimegyek a kisboltba. „A bolt zárva” – közli morcosan a srác a jegypénztárnál. Mondom most jöttem be, és van a sarkon vagy három kisbolt, mindegyik nyitva van. Úgyhogy kissé fura volt a vibe 😀

Tipp: Ha éjszakai busszal utaztok Guatemalában, mindenképp legyen nálatok dzseki a buszon! Borzalmas jégverem van ott: hiába utaztam hosszúnadrágban és pulcsiban, kockára fagytam. A hűtést nem lehetett az ülésnél szabályozni,  egész éjszaka összegömbölyödve próbáltam melengetni magam, igazi megváltás volt leszállni. Szerencsére a buszállomástól egy öt perces tuktukozás után már a hostelben is voltam. A Los Amigos Hostelben szálltam meg, amit jó szívvel ajánlok, ha egyszer egyre jártok, igazi dzsungel hangulata volt.

Flores a Peten Itza-tó partján fekszik, ami Guatemala harmadik legnagyobb tava. A város „szárazföldi” része nem különösebben érdekes, azonban van egy pici sziget része, Isla de Flores, amit egy híd köt össze a szárazfölddel. Ez a sziget annyira apró, hogy ha végig szeretnél sétálni az összes utcáján, nagyjából fél óra alatt végeztél is J  Hangulatos utcácskák, különböző élénk színekre festett házak, éttermek, kávézók és szálláshelyek találhatóak itt. Természetesen a turisták elsősorban nem azért látogatnak ide, hogy ezen a pár utcán csellengjenek, hanem indulnak a túrák a híres maja romváros, Tikal meglátogatására. Akinek több ideje van, eltúrázhat az El Mirador nevű romvárosba is, ami egy 5 napos túra a dzsungelen keresztül, ami arról híres, hogy itt található a világ egyik legnagyobb piramisa, a La Danta. Egyszer még biztosan visszatérek Guatemalába, hogy részt vehessek ezen a túrán J

Néhány kép Floresből, amin átjön a hely hangulata, én nagyon szerettem:

A környék felfedezése után (ami, mint említettem, nem egy egész napos túra) egy kis szieszta következett a hostelben, mivel a fagyos buszút után még nem voltam a topon. Közben a hostelszobában megismerkedtem egy kanadai párral és két holland lánnyal, akikkel megbeszéltük, hogy késő délután kimegyünk a strandolni a tóhoz. A sziget szélénél több hajó is várakozik, hogy átvigye az embereket a túlpartra. Ott három helyi, akik Guatemalavárosból utaztak ide, és épp vakáción voltak, csatlakoztak hozzánk. Először a szemközti kilátóhoz mentünk át (Mirador de Canek) a parttól nem megerőltető, nagyjából 10 perces séta és már ott is vagyunk.

Innen a legnépszerűbb helyi strandra, a Playa Chechenalra szerettünk volna továbbmenni, de mivel vasárnap volt (ráadásul még mindig Húsvét!) ott óriási heringpartyt találtunk, emberek egymás hegyén hátán a parton és a vízben is, úgyhogy megkértük a révészünket, hogy legyen szíves továbbvinni minket, hátha találunk egy kevésbé zsúfolt helyet. A kettővel arrébb lévő strandon (Playa Romelia) szinte senki sem volt, így itt szálltunk ki, és megbeszéltük emberünkkel, hogy naplemente után jöjjön értünk.

A part melett egy kisebb erdő volt, ahol annyira kiabáltak a bőgőmajmok, hogy az ember azt gondolná, hogy valami szörnyeteg lakik ott bent, nem egy ilyen viszonylag kicsi majom 😀 Amikor közelebb mentünk, hirtelen szégyenlősek lettek és elhallgattak.

Végül pedig megcsodálhattuk itt az egyik legmesésebb naplementét:

Miután visszatértünk Floresbe, a kanadai párral vacsora után néztünk, és egy apró mexikói helyre keveredtünk, ami annyira új volt, hogy a berendezés sem volt kész, még a Google Mapsen sem volt fent a hely. A tetőteraszon foglaltunk a helyet, a mexikói tulaj, aki nemrég költözött ide, nagy szeretettel fogadott minket. Megkérdeztük, mi hozta őt Guatemalába, azon belül is erre az aprócska helyre, azt mondta, nagyon hálás, hogy itt lehet, ez volt az álma, mert itt biztonságos, és ez Mexikó után neki hatalmas ajándék.

Másnapra beiktattam a Tikal túrát, amit a hostelben foglaltam le, mivel nem láttam különbséget árban az itteni és a kinti (utazási irodás) árak között. Több opció van, attól függően, hogy mikor szeretnél menni. Van napfelkelte túra, kora reggel, napközbeni vagy délutáni, naplementenézéssel. Én a kora reggelire neveztem be, mert utána már elviselhetetlen a hőség.

A hajnali 4-es ébresztő kissé fájdalmas volt, de megérte, mert a kora reggeli órákban még alig lézengett néhány látogató a parkban, ami azért is jó, mert ilyenkor jobban meg lehet figyelni az élővilágot, miközben a dzsungelen keresztül közelítünk a maja romváros felé. Útközben bőgőmajmokkal, pókmajmokkal, tukánokkal és színes papagájokkal találkoztunk, meg egy nagy szőrös tarantulával is. Jaguárok és ocelotok is vannak errefelé (a többezer más állatfaj mellett), de mivel rejtőzködő, főleg éjszaka aktív állatokról van szó, nagy szerencse kell hozzá, hogy láthassuk őket. (Életem legszebb pillanata lenne egy ilyen csodálatos nagymacskával találkozni J )

Tikal a maja birodalom egyik legnagyobb városa volt, nagyjából 3000 épülettel, amelynek egy része még mindig feltáratlan. Az itteni civilizáció első nyomai Kr.e. 1000 környékére vezethetők vissza, de fénykorát a Kr. u. 4 és 9. század között élte, ekkor a maja világ politikai, gazdasági és kulturális központjává vált, becslések szerint a népesség a 100.000 főt is elérte. A templomokon és piramisokon kívül lakó- és adminisztrációs épületeket, királyi palotákat láthatunk, de volt itt stadion, iskola, kórház és könyvtár is. Ők sem voltak mentesek a véres emberáldozatok bemutatásától.

A maja civilizácó a 9. században hanyatlásnak indult (a pontos ok máig rejtély, egyes feltételezések szerint az aszály miatt), és az egykor pompás Tikal városát teljesen elhagyták a 10. században. A város a dzsungel rejtekébe burkolózott a következő 1000 évre, 1848-as felfedezéséig. A feltárási munkák csak 1957-ben kezdődtek a Pennsylvaniai Egyetem munkatársainak segítségével. 1979-től az Unesco Világörökség része.

Tikalban sok templom tetejére fel lehet mászni (néhányhoz elég meredek falépcsőkön), ahonnan gyönyörködhetünk a kilátásban, és igazán így foghatjuk fel a legjobban, hogy mégis milyen óriási területen is feküdt a város. A legismertebb, ikonikus templom a Főtéren (Main Plaza) található, I. számú templom, másnéven a ‘Nagy Jaguár Temploma’. 47 méter magas,a 734-ben elhunyt Jasaw Chan K’awiil uralkodó sírhelye. Ide nem lehet felmászni, de a fele szemben álló II. számú, a „Maszk Temploma” elnevezésűre igen.

A III. számú, „A Jaguárpap temploma” a legutolsó nagyobb piramis, 810-re datálják. A legmagasabb a IV. számú templom, avagy a „Kétfejű Kígyó Temploma”, 70 méteres magasságával. Ennek a tetején forgatták a Star Wars IV. – Egy Új Remény egy jelenetét is. Ez természetesen csak egy apró töredéke mindannak, amit a parkban meglátogathatunk.

Következő nap búcsút intettem Floresnek, hogy továbbinduljak a guatemalai utazásom utolsó állomására, Rio Dulcéba. Távolsági busszal utaztam (az egész trip során itt találkoztam először magyarokkal, mögöttem ültek a buszon), nagyjából 4 óra alatt érkeztünk meg a hívogatónak cseppet sem nevezhető településre. Az egész falu számomra értelmezhetetlen, nagyjából egyetlen utca az egész, mindkét oldalon piac, a keskeny, de iszonyatosan forgalmas főúton szinte folyamatosan óriási kamionok száguldanak, alig lehet átszökdösni az út egyik oldaláról a másikra.

Itt természetesen nem sokat időztem, az utolsó napokra ugyanis egy igazi kuriózumot tartogattam. Az egyetlen közlekedési eszköz, ami a szállásomra elvitt, az a motorcsónak. A Rio Dulce jelentése Édes folyó, ennek a folyónak az egyik kis holtágánál töltöttem három éjszakát egy igazi kis földi paradicsomban, a Boatique Hotel and Marinában. Napközben rendszeresen közlekedtek ingyenes shuttle hajók a szárazföld és a szállás között, ha valaki máskor akart menni, felár ellenében elvitték.

A kis bungalókat úgy alakították ki, hogy minél kevésbé avatkozzanak be a helyi ökoszisztémába, és az itt felszolgált ételeknél is figyeltek arra, hogy a lehető legtöbb hozzávalót helyi termelőktől szerezzék be.  Azt hiszem, az utóbbi időben kicsit változtak az utazási szokásaim. Már nincs meg bennem az a görcsös rohanás, hogy mindent IS meg kell nézni, ha egy új országba látogatok. Ez egyébként is képtelenség. Nem lehet minden utcán végigsétálni, minden ételt megkóstolni, az összes hegycsúcsra felmászni. Persze minden úton van egy-két hely, amit látni szeretnék, meg olyan élmény, amit szeretnék átélni, de ezen kívül hagyom, hogy a többi magától alakuljon, és oda vigyen az út, ahová kell. Azt hiszem, itt a lehető legjobb helyre vitt, de beszéljenek magukért a képek:

Csodás érzés volt egy kicsit lelassulni, hagyni, hogy lenyugodjon az elmém és a lelkem.  Reggelente, miután a bőgőmajmok ordítása kizavart az ágyból (ugyanis egy majomrezervátum közepén vagyunk), csak kiültem a vízhez, és a szemközti parton álló pálmafát rajzolgattam, ahogy visszatükröződik a víz felszínén a reggeli fényben. A nap többi része olvasással, írással, SUP-ozással, a többi utazóval való beszélgetéssel telt, késő délután pedig kikajakoztunk a folyó szélesebb szakaszához, hogy a vízen ringatózva gyönyörködjünk a naplementében.

Eredetileg 2 éjszakát foglaltam itt, amiből elég gyorsan 3 lett. Az eredeti terv az volt, hogy innen hajóval elmegyek Livingstonba, ami a Karib-tenger partján fekszik. Ez a gondolat már ott billegni kezdett, amikor Antiguában az első napomon egy osztrák lány elmesélte, hogy őt ott a tengerparton kirabolták, ráadásul fényes nappal. Ekkor lerövidítettem a tartózkodásom egy éjszakára, majd miután a húsvéti hiányos buszközlekedés miatt veszítettem egy napot, végül azt is töröltem, és átcsoportosítottam ide. Milyen jól tettem! Itt egy másik lánytól hallottam egy kísértetiesen hasonló sztorit Livingstonról. :O

A szálláson összebarátkoztam Taniával, aki már egy jó ideje utazgat, és miután bekövettük egymást Instagramon, akkor derült ki, hogy közös ismerősünk is van, egy lengyel lány, akit én tavaly márciusban, Kolumbiában ismertem meg, ő pedig előtte decemberben, Mexikóban. Az rendben, hogy kicsi a világ, de azért ez már picit túlzás. 😀 A három nap alatt csak egyszer mentünk be a szárazföldre, a városból helyi busszal kiruccantunk Finca El Paraiso-ba (nagyjából 40 perc utazás), ami egy termálvizes vízesés! A víz tele van apró halakkal, úgyhogy a halpedikűr is megvolt. Egy igazi kis rejtett kincs, rajunk kívül csak helyiek voltak.

Másnap kora reggel elbúcsúztam ettól a csodahelytől, és Guatemalától is. Öt óra buszozás után újra Guatemalavárosban voltam, ahonnan Mexikóvároson és Barcelonán keresztül repültem haza. Bár majdnem két hetet töltöttem az országban, úgy érzem, közel sem volt elég, és remélem, hogy egy nap visszatérhetek.