Isztambul, a nyugat és kelet sajátos fúziója, végeláthatatlan hatalmas metropolisz, 15 millió emberrel, 3 ezer mecsettel és 125 ezer utcai macskával, akik mint a járókelők, baktatnak az utcán, vagy fekszenek a melletted lévő székben (vagy éppen az asztalon) a kávézóban. Ráérős helyiek, akik a nap bármely szakában leülnek egy sishára, teára vagy török kávéra, vagy akár hajnali kettőkor egy kávéra vagy künefére. A török konyha nem lett a kedvencem (bár a rizzsel töltött kagyló zseniális találmány), viszont a mesés hammam szeánsz, Balat negyed színes házai,Karaköy esti forgataga, a kivilágított mecsetek látványa a Galata hídról,miközben pecabotok százai lógnak a vízbe kapásra várva, illetve a rengeteg kedves cicus megkoronázta ezt a pár napot ebben az izgalmas városban.

Természetesen három nap alatt épphogy csak a felszínt lehet kapargatni egy ekkora városban, de úgy érzem, a lehető legtöbbet kihoztuk belőle –még úgy is, hogy gyakorlatilag két nappal korábban döntöttük el, hogy Örményország helyett (ahová az éppen mozgolódó fegyveres konfliktus miatt nem mertük bevállalni az utazást) végül Isztanbul felé vesszük az irányt.

Szállást viszonylag jó áron sikerült találni, a Taksim tértől nagyjából 5 perc sétára, a bevásárlóutca szomszédságában – egy egyszerű hostel, négyágyas szobával. (Chambers of the Boheme néven találjátok a Bookingon.) A tulaj, egy idősebb úr, nagyon barátságos és segítőkész volt, még a pénzünket is jobb árfolyamon váltotta át, mint ami az aznapi hivatalos árfolyam lett volna. Bár kissé Covid parában volt, és óva intett minket attól, hogy vízipipázzunk vagy hammamba menjünk, mert szerinte ott elkapjuk a vírust – persze mi addigra már mindkettőn túl voltunk.

Mecsetek

Isztambulban több mint 3000 mecset van. A két legimpozánsabb a nyüzsgő Sultanahmet negyedben egymással farkasszemet néző Kék Mecset és a Hagia Sophia. Az előbbi az oszmán építészet csúcsának tekinthető, eredeti neve Ahmed szultán mecsetje, ugyanis ő építtette 1609 és 1616 között. Közismert elnevezését a belső falait borító kék színű csempékről kapta. Azért is különleges, mert hat minaretje van, ellenben a többi mecsettel, aminek csupán négy vagy kettő. Ezzel szemben a Hagia Sophia több, mint ezer évvel korábban, 537-ben épült mint bizánci stílusú ortodox bazilika, amit az oszmán hódítás után alakítottak át mecsetté, majd 1934-től múzeumként funkcionált egészen 2020-ig, attól kezdve újra mecsetként látogatható.

Mindkettő ingyenesen látogatható az imaidőkön kívül (pénteken csak 14.30 után). Amikor mi voltunk, a Kék Mecsetbe rögtön bejutottunk, a Hagia Sophia előtt hosszan kígyózott a sor a téren, de ez ne ijesszen el senkit, nagyon gyorsan halad. Ha nem vagyunk kellően konzervatív ruházatban, semmi probléma, a bejáratnál tudnak adni hosszú szoknyát és kendőt is.

A Kék mecsetben bent bal oldalt vagy egy „Islamic Information” nevű szekció, ahol önkéntesekkel lehet beszélgetni és kérdéseket feltenni az iszlám vallással kapcsolatban. Mivel engem mindig foglalkoztat, hogy valaki miért dönt bizonyos vallás követése mellett (úgy, hogy nem abban nevelkedett, tehát saját maga választja), kapva kaptam az alkalmon. Egy fiatal olasz sráccal beszélgettem, aki korábban zenész volt, és sok bulizós és drogmámoros év után kiüresedett életének új értelmet keresett, amit ő az iszlám vallásban talált meg. Éveket töltött Egyiptomban, ahol megtanult arabul, majd otthonául Isztambult választotta, mivel muszlim, de életstílusban közelebb áll az európai emberhez.

Egy harmadik, nem kevésbé pompázatos, de egy fokkal talán kevésbé turistás mecset, amit meglátogathatunk a Szulejmán-mecset, melyet a kor legnagyobb oszmán építésze, Szinán épített Első Szulejmán szultán megbízásából, akinek uralkodása az Oszmán Birodalom aranykorának tekinthető. A kertben megnézhetjük a szultán és felesége, Hürrem mauzóleumát is.

Balat

Utolsó nap a délelőttöt Balat negyed felfedezésével kezdtük. Taksim és Sultanahmet zsúfoltsága után itt meglepő nyugalomra leltünk, mikor megérkeztünk, még csak néhány ember bolyongott erre, vagy ücsörgött a rengeteg kávézó valamelyikében. Ha reggelizőhelyet keresünk, vagy csak meginnánk egy jó kávét, itt a bőség zavarával lesz gondunk, ugyanis egyik aranyos kis hely a másikat éri. Ezen kívül apró butikok, vintage boltok, antikváriumok, érdekes kis üzletek szegélyezik egymást.  Balat főleg színes kis házairól, meredek, macskaköves utcácskáiról híres, a legjobb, amit itt tehetünk, ha elkezdünk cél nélkül kóricálni a környéken, szinte minden sarkon lesz valami szépség és fotó téma. Tegyetek róla, hogy a Kiremit utcát mindenképp útba ejtsétek, itt lesznek ugyanis a legszebb házak, de a sok fényképező turistáról úgyis felismeritek. Egy igazi multikulturális negyedről van szó, Balat történelmileg főleg a vallási kisebbségek, a zsidók és a görögkeleti keresztények otthona volt. Máig számos zsinagóga és ortodox templom található itt.

Dél körülre már megélénkült az élet. A Naftalin caféban pihentünk le a séta után, egy igazi kis tünemény ez a hely, amit jó szívvel ajánlok, ha erre jártok! A menü egy borítékban van, mintha egy levél lenne, rajta idézetekkel, amiket Kafka írt szerelmének. A mosdóba pedig egy hűtőszekrényajtón keresztül vezet az út 😀

Egyéb látnivalók és programok

Isztambulban kötelező jellegű program a boszporuszi hajókázás, amit úton-útfélen próbálnak rásózni a turistákra. Akár jó is lehetett volna, de nem volt az. Ha újra mennék, valószínűleg egy drágább programot foglalnék (ez most 20 euró volt fejenként), ahol nem zsúfolják be a maximális embermennyiséget a hajóba, és biztos elengedném ezt a naplemente-nézős történetet. Ami bár nagyon jól hangzott, de mire a csoport odasétált a hajóhoz, mindenki beszállt, és végre elindultunk, nagyjából fél óra volt hátra a naplementéig. Ami szépnek szép volt, de utána a két órás hajóút nagy részét sötétben tettük meg, és bár a hidak szépen ki voltak világítva, a legtöbb épület nem annyira, illetve messze voltunk a parttól ahhoz, hogy jól láthassuk őket.

Nem terveztem vásárolgatni, ezért mi viszonylag gyorsan átsuhantunk rajta, de aki kedvet érez az alkudozáshoz, az sikeresen elcsellenghet órákat is a Nagy Bazárban. Én úgy éreztem, egyszerűen annyi itt a portéka, hogy már nem tudok ennyi ingert befogadni, bár egy idő után feltűnik, hogy szinte minden árus ugyanazokat árulja: édességek, fűszerek, teák, szuvenírek, lámpások, na és persze hamisított márkás ruhák és parfümök. Mondjuk fogalmam sincs, honnan éreztek rá, hogy a Chanel Mademoiselle  a kedvenc illatom, de valamiért mindenki ezt próbálta rám tukmálni 🙂

Ne hagyjuk ki a Topkapi Palotát sem, amely az Oszmán Birodalom szultánjainak egykori rezidenciája, egy óriási épületkomplexum, négy udvarral, gyakorlatilag egy város a városban. Többek között meglátogathatjuk a hárem termeit, a fürdőt, a könyvtárat, a különböző lakórészeket, díszes oszmán stílusban épült termeket, a kiállítótermekben pedig korabeli használati tárgyakat és Mohamed próféta relikviáit láthatjuk.

A Sultanahmed negyedben, a Kék Mecset és a Hagia Sophia szomszédságában találjuk a Bazilika Ciszternát, más néven Elsüllyedt Palotát, ami egy víztározó a város alatt, és I. Justinianus bizánci császár építtette 532-ben. A hely nagyon hangulatos a különböző fényhatásokkal, és csodásan el lehetne itt meditálni, ha nem lenne indokolatlanul nagy a tömeg, ami eléggé rontja az élvezeti faktort. Ne tévesszen meg a fénykép, amit itt lentebb csatoltam, nagyjából ez volt az egyetlen szög, ahol embermentes képet lehetett lőni.

Nagy élmény a naplementét a Galata hídról, vagy annak szomszédságából nézni. A hídon amúgy is érdemes sétálni, rengeteg pecás van kint, és kis vödrökbe gyűjtik a zsákmányt, amit van, hogy azon melegében meg is vásárol egy arra járó.  Miután lement a nap és beindult az este, a Karaköy negyed és éttermei, bárjai megtelnek élettel, sok helyen van élőzene is.

Ételek

Mint feljebb is írtam, a török konyha nem lett a kedvencem – persze lehet, hogy csak mi nem találtuk meg a jó helyeket, pedig tényleg próbálkoztam kifejezetten olyanokat keresni, amik kiemelkedő értékelést kaptak a Google Mapsen. Első nap ebédre, mivel épp a környéken jártunk, a Tekin Kepab Dürüm Evi helyet céloztuk meg. Egyszerű hely, alacsony árakkal, de különleges dolgokat ne várjunk tőle. Főleg dürüm (tekercs) vagy különböző grill hústálak a specialitás itt. Aznap este a szállásunk mellett kinéztünk egy jó értékelésű éttermet, az Antakya Mutfagi-t. A helyet nem könnyű megtalálni, egy nem annyira bizalomgerjesztő épület legfelső emeletére kell felmászni. Bár az ételek ínycsiklandozónak néznek ki és isteni finom illatok terjengtek,mikor beléptünk, de az ízvilág számomra csalódás volt – a fogások túl sósak, a muhammara (sült paprikakrém) pedig már a tényleg élvezhetetlenül sós kategória volt. Amikor ezt megjegyeztem a pincérnek, azt a választ kaptam, hogy ennek ilyennek kell lennie. (már több helyen ettem muhammarát, és nem, nem ilyennek kell lennie).

A street fooddal már nagyobb szerencsénk volt: a fűszeres rizzsel töltött feketekagyló, a midye dolma mindent vitt. Több helyen is árulják, mi Karaköy negyedben találkoztunk vele. Szintén ezen a környéken vadászhatunk magunknak egy halas tekercset (balik dürüm). Mi a legegyszerűbb utcai árustól szereztünk ilyet, ahol emberünk fejlámpával sütötte a makrélákat a sötétben. Bár Törökország viszonylag olcsó desztinációként élt a fejemben, ez most megdőlt: az éttermi árak kifejezetten borsosak, főleg ha turistásabb környékeken mozgolódunk. A street food ára azért még itt is baráti: a kagyló ra darabonként 10,5 török líra (140 forint), a halas tekercsé 90 líra. (1200 forint).

És ha már Törökország, nem feledkezhetünk meg a desszertekről sem: baklava mindenhol, minden formában és koncepcióban. Egészen más, mint az a gelj, szirupos borzadály, amit a legtöbb itthoni török büfében kapni. Az itteniben tényleg érezni az igazi pisztáciát, és persze édesnek édes, azért korántsem annyira émelyítő. Számomra érdekes volt, hogy ezek a cukrászdák a sétálóutcán és annak környékén legalább hajnali 2-ig nyitva vannak, sőt, van olyan, ahol folyamatos a nyitvatartás. Ellátogattunk a legendás, 1864-ben alapított Hafiz Mustafa cukrászdába. Ők szintén a baklavájukról híresek, illetve itt kóstoltam meg a künefe nevű desszertet, ami egy cérnametélthez hasonló tészta megsütve, két réteg között pedig sajt, ami megolvad, és nyúlóssá válik. Külön hozzák ki hozzá a pisztáciareszeléket, a szirupot, illetve egy kis extráért fagyit is lehet hozzá kérni, ami kicsit csökkenti a töménységét. Egyszer jó volt, de nem rendelném újra. Érdemes még megkóstolni a tejes baklavát, amit a hűtőpultból vesznek elő nekünk, egy tejes öntetbe beáztatott, emiatt kicsit szottyos, pisztáciaréteggel töltött, kakaóval megszórt desszert.

Hammam

Szerettünk volna az út alatt átélni egy igazi hammam szeánszot, de konkrétan nem kerestük, mégis hova kéne menni. Végül nem mi találtuk meg a helyet, hanem a hely talált meg minket. Egy kedves úriember beinvitált, hogy csak nézzünk körül, ha szeretnénk, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, most rögtön szeretnénk jönni. Egyszer voltam már hammamban Marokkóban, na az olyan lepukkadt volt, hogy örülök, hogy megúsztam bőrbetegségek nélkül. A Deluxe programot választottuk, ami nagyjából 3 órán át tartott: 50 perc masszázs, 20 perc reflexológiás talpmasszázs, arcpakolás, kézápolás, szauna, gőzfürdő és végül jött a hammam rituálé:  egy fűtött márvány ágyon kell feküdni, miközben jól lecsutakolnak, leradírozzák a bőrünket, majd jött az iszappakolás, utána pedig habos kezelés, ami konkrétan olyan érzés, mintha egy felhőben lennék 🙂 Kisimultunk és 10 évet fiatalodtunk. A végén még relaxáltunk egy kicsit egy tea, gyümölcslé és édesség mellett. Ez az egész csomag 50 euróba került, a hely neve Sultan Süleyman Hamam, őszintén tudom ajánlani, ha valaki magas színvonalú hammamot keres Isztambulban.

Macskák

A beszámoló nem lenne teljes, ha nem írnék néhány mondatot a helyi cicákról, hiszen ők is a város lakói!  Nincs konkrét gazdájuk, vagyis igazából a város az: az itt élők szeretik és gondozzák őket, szinte minden sarkon ki van rakva nekik víz és táp, sok helyen aranyos kis macskaházikó és puha fekhely is ki van nekik készítve. A cicák szépek, egészségesek, látszik, hogy jól vannak tartva. Imádtam, hogy mindenhol ott vannak, a kávézókban, a boltokban, az utcán sétálgatnak az emberek között, mint szimpla járókelők. Velük az igazi a város atmoszférája.