Azerbajdzsán nincs a leglátogatottabb turistadesztinációk között. Nehéz is egyértelműen megfogalmazni, mi az, ami megkapó ebben az országban: az egész egy érdekes nagy katyvasz. Baku óvárosában, a macskaköves kis utcákon, teát szürcsölgető helyiek között akár Törökországban is lehetnénk, emellett érezhető a szovjet idők lenyomata, régi Ladák az utakon, szocreál lakótelepek, üzemek a város szélén, itt-ott olajfúró tornyokkal megspékelve. És mindemellett megjelenik az ultramodern is: a Baku szimbólumának számító Flame Towers, azaz a Lángtornyok, amelyek éjszakai kivilágításban valóban felcsapó lángcsóvának tűnnek, illetve a modern építészet egyik kiemelkedő alkotása, a Heydar Aliyev Center.
Azerbajdzsánt a Tűz Országának is nevezik: már az ország neve is erre utal, jelentése óperzsa nyelven: tűzzel védett. A tűz valóban meghatározza az ország múltját, jelenét és jövőjét: A földkéreg alól előtörő gázok miatt rengeteg tűz égett évezredeken keresztül (a földgázkitermelés miatt ez ma már megváltozott, és a legtöbb kialudt), amelyről maga a nagy felfedező, Marco Polo is beszámolt.
A tűz vallásos és kulturális jelentőséggel is bír Azerbajdzsánban, ami a zoroasztrizmushoz köthető, amely a világ egyik legrégebbi, ma is létező, monoteista vallása és amelynek képviselői jelentős számban telepedtek meg az ország területén. A vallás központi eleme a tűz, amely a fényt, a bölcsességet és az igazságot szimbolizálja, egyfajta szent csatornát, ami által a halandók kapcsolódhatnak Istennel és védelmet kaphatnak a démoni erőkkel szemben. Az országban található természetes földgáz táplálta a templomaikban égő öröklángot.
Ma Azerbajdzsán lakosságának többsége muszlim, de csak elenyésző kisebbség visel bármilyen tradicionális ruházatot (legfőképp a fővárosban), a fiatalok többsége nyugati stílusú ruhákban jár.
Baku belvárosában el lehet boldogulni az angollal, de az oroszt nyilván többen beszélik. Általában úgy szokott ez kinézni, hogy mindig oroszul szólnak hozzám, aztán miután lezajlott a monológ, és közbe tudok szólni, közlöm, hogy oké, de akkor ezt most kezdjük elölről, lehetőleg angolul. 😊
A Budapest-Baku járat eléggé kényelmetlen időpontban közlekedik: az este fél 9-es indulással még nem is lenne baj, az út 4 óra, és a 3 órás időeltolódás miatt a hajnali fél 4-es érkezés nem éppen ideális. Mivel tudtam, hogy iszonyú fáradt leszek, így már előző éjszakára foglaltam szállást, hogy amint hajnalban odaesek, be tudjak csekkolni. Visszafelé hasonló a helyzet: hajnali fél 5-ös indulás, szóval az éjszaka közepén kellett elindulni a reptérre. Érdekes volt, hogy oda-és visszafelé is szinte elvétve hallottam magyar szót, úgy tűnik, nem sok magyar turista célozza meg Bakut.
Magyar útlevéllel vízumot kell igényelni a látogatáshoz, ennek költsége 26 dollár. Fontos, hogy minden adatot helyesen töltsünk ki, különben megtagadják a kérelmet, és újra ki kell fizetni az összeget. Négy munkanapon belül ígérik a vízumkiállítást, nekem két nap alatt érkezett meg. A vízumot már a beszállásnál ellenőrzik, nélküle nem engednek fel a repülőre..
Közlekedés
Helyi közlekedés szempontjából a Bolt a legjobb megoldás, gyakorlatilag még leérni se volt időm a szállásról az utcára, és már megérkezett a fuvar. A város és a reptér között is ezt használtam, a nagyjából fél órás út 10 manatba (kb 2200 Ft) kerül. Csupán annyi, hogy az itteni Bolt nem fogadta el a bankkártyámat, csak úgy engedett foglalni, ha a fizetési módot átállítottam készpénzre. A városban kiterjedt metróvonal is rendelkezésre áll, egyszer próbáltam a metrózást, de nem engedett jegyet venni, így egy kedves helyi hölgy meghívott egy útra a bérletével, miután látta, hogy összeszerencsétlenkedtem magam az automatánál. A metrónál is komoly biztonsági ellenőrzés van, a táskákat átvilágítják.
Látnivalók
Négy teljes napot töltöttem az országban, ez nyilván édeskevés ennek a Magyarországnál picivel kisebb területű ország részletes felfedezésére, de ízelítőnek tökéletes. Ebből két napot szántam a fővárosra, kettőt pedig a városon kívüli látnivalók felfedezésére, és ez így teljesen megfelelt.
Bakuban a városnézést az óvárosban kezdtem: ez a városrész az Unesco Világörökség listájára is felkerült. Megéri egy kicsit elveszni a kis utcákban, nézhetjük a teázgató helyieket, a szőnyegárusokat, ihatunk egy frissen facsart gránátalmalevet az egyik utcai bódénál, kedves cicákkal barátkozhatunk, vagy gyönyörködhetünk az erkélyes épületekben. Két karavánszeráj is található itt, a Buxara és Multani, ezek sajnos jelenleg felújítás miatt zárva vannak.
Az óváros legemblematikusabb épülete a Maiden Tower, vagyis Szűz-torony, amit a 12.században emeltek és őrtoronyként szolgált, valamint egyes források szerint a zoroasztriánusok szent helye volt. A nevének eredetéhez több legenda is fűződik, a legismertebb szerint a király hozzá akarta adni a lányát egy férfihez, akit nem szeretett, így a lány megkérte apját, hogy előbb építsen egy tornyot számára, ahonnan aztán a mélybe vetette magát. Egy másik elbeszélés szerint viszont azért Szűz-torony, mert ellenség sosem tudta elfoglalni.
A torony mellett több idegenvezető is bőszen ajánlgatta szolgáltatásait, hiába magyaráztam, hogy 3 óra alvás után most nem igazán vagyok befogadóképes egy 2 órás vezetett városnézésre.
Az óváros másik jelentős látnivalója a Sirváni Sahok Palotaegyüttese. A 15. században épült komplexumot a középkori azeri építészet egyik remekművének tartják. A palotán kívül meglátogathatunk itt egy mecsetet, egy fürdő maradványait, víztározót, illetve több síremléket.
Innen nem messze található egy nagyon kedves kis hely, a Miniatűr Könyvek Múzeuma, ami ingyenesen látogatható, és a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Több, mint 6500 minikönyv van itt kiállítva, 64 különböző országból. Számos magyar nyelvű kiadvány is megtalálható itt. A világ legkisebb könyve is megtalálható itt, amit Japánban adtak ki, 2×2 milliméter nagyságú. A múzeum ingyenesen látogatható, de az adományt szívesen fogadják.
Nem kell sokat sétáltunk, hogy a középkorból egyenesen a jövőbe csöppenjünk. Ha elhagyjuk az óvárost, és a Kaszpi-tenger partja felé vesszük az irányt, korzózhatunk egyet a Baku Promenade-on, ami egy rendkívül hosszú és nagyon hangulatos sétány, ahol a helyiek is előszeretettel grasszálnak. Errefelé érdekes épületekre is bukkanhatunk, például a Szőnyegmúzeumra, ami konkrétan egy felcsavart szőnyeg. Közvetlenül mellette pedig a „Mini Venice” névre hallgató giccs, kanálisokkal, mintha egy modern kis Velence lenne, ahol csónakázni is lehet, a helyiek imádják!
Egyébként Baku a világ legalacsonyabban fekvő fővárosa, 28 méterrel a tengerszint alatt, ebből is következik, hogy meglehetősen szeles tud lenni az időjárás…az itt töltött utolsó napomon, hát, nagyon nem volt szerencsém az időjárással, az erős szél miatt vízszintesen esett az eső…
Erre a napra időzítettem a Heydar Aliyev Center meglátogatását. Az épület az iraki származású női építész, Zaha Hadid munkája. Hullámos formáival minden oldalról más képet mutat, a modern Baku egyik szimbóluma. Őszintén szólva nem vagyok egy nagy múzeumba járós, de ebben az időben mást nem nagyon lehetett csinálni…az épület különböző állandó és időszakos kiállításoknak ad otthont, itt jártamkor retro autók, illetve régi szőnyegek, öltözékek voltak kiállítva. Egy idővonalon megismerkedhetünk Azerbajdzsán történelmével is, például megtudtam, hogy Bakuban alapították a muszlim világ első szekuláris lányiskoláját, illetve az első muszlim operaénekes is itt lépett először színpadra. Külön emeletet szentelnek az épület névadója, Azerbajdzsán egykori elnöke, Heydar Aliyev számára, akit még mindig nagy személyi kultusz övez. Egy fél emeletet elfoglalnak a dísztárgyak, amiket Aliyev a különböző államfőktől kapott diplomáciai ajándékként, szerintem ez a szekció abszolút kihagyható 😊
Az épülettől nem messze található az I Love Baku felirat, ahol a turisták előszeretettel fotózkodnak…nos, nekem csak néhány kapucnis, szenvedő arcú selfie sikerült 😀
A modern Baku másik szimbóluma a Flame Towers, azaz a Lángtornyok. Három láng alakú felhőkarcoló, amelyek éjszakai kivilágításban valóban felcsapó lángcsóváknak tűnnek, ezzel is utalva a tűzre, az ország szimbólumára. Az épületek lakásoknak, irodáknak és a Fairmont hotelnek adnak otthont. Van itt egy kilátóterasz, ahonnan jól rálátunk a tornyokra és az alattunk elterülő városra…szép időben, mert én az nagyon harcoltam az elemekkel, hogy legalább ez az egy fotó jól sikerüljön, az a mosoly egyáltalán nem őszinte. Szóval este a kivilágított tornyok miatt, napközben pedig a panoráma miatt érdemes feljönni ide.
A városon kívüli kirándulásokat a My Tour nevű helyi utazási irodával foglaltam le, és nagyon meg voltam elégedve. Mindkét túrán Raza volt az idegenvezetőnk, aki lenyűgözően nagy tudású, hat nyelven beszél, és olyan akcentussal beszélte az angolt, hogy meg voltam róla győződve, hogy biztos Angliában tanult, de mint megtudtam, sosem járt még Európában.
Az első egész napos kirándulásra egy kis csapattal indultunk, rajtam kívül két kuvaiti lány, egy orosz és egy indiai pár vett részt rajta. Első megállónk a Candy Mountain, vagyis Cukorka-hegy volt. A Candy Mountain dombocskái agyagpalából, egy olyan üledékes kőzetből állnak, amely sok vékony rétegből épül fel. A talajvízzel történő érintkezés hatására a vastartalmű rétegek oxidálódtak és vörössé váltak, míg a vas nélküli réteg megőrizte fehér és szürke árnyalatait. Olyan, mintha a Marson járnánk.
Innen robogtunk tovább a hegyek felé, szerpentines utakon, a hegyek tetején, oldalán még itt-ott hótakaró, de februárhoz képest meglepően meleg időnk volt. Megálltunk az Eagle Point kilátónál, amit egy sasszobor jelöl, és valódi sasok is repdesnek erre. Innen gyönyörű kilátásban volt részünk a Kaukázus vonulataira.
És a legizgalmasabb desztináció innen már nem volt messze: Khinalug a legmagasabban fekvő (2300m) és legizoláltabb falu Azerbajdzsánban, egyben az egyik legősibb folyamatosan lakott település, több, mint 5000 évre tekint vissza. Az elzártság miatt kialakult egyedi nyelvüket csak itt beszélik. A zold életkörülmények és az elszigeteltség miatt a falu lassan elnéptelenedik, hivatalos adatok szerint nagyjából 2000 lakosa van, az idegenvezetőnk szerint ez igazából aligha több 400-nál. Télen a hőmérséklet -30 fokra is lecsökkenhet. Tavaly az Unesco Világörökség listájára is felkerült.
A házikók nem túl szépek, szürke kövekből épültek, de úgy néznek, mintha egymás tetején lennének, akár egy hatalmas lépcső. A helyiek nagyon vallásosak, több mecset is van az apró faluban, az iszlám egy sajátos verzióját követik, ahol például megengedett, hogy a férfiak és nők együtt, egy helyen imádkozzanak. Egy apró múzeum is van a faluban, ahol néhány Korán és itt talált ősi tárgyak vannak kiállítva. Lehetőség van egyébként több napot is itt tartózkodni, és a helyieknél megszállni. Számomra meglepő volt, hogy mennyi gyerek volt a faluban.
Egyébként nem egyszerű eljutni ide, nagyjából 4 óra az út, kacskaringós, hepehupás hegyi utakon.
A kirándulást egy finom kései ebéddel zártuk a csapattal:
Második nap egy Bakuhoz közelebbi látnivalókat magában foglaló kirándulásra neveztem be. Első állomásunk a város szélén található Bibi Heybat mecset volt, amelynek a belseje gyönyörű zöld és türkiz színű mozaikokkal van kirakva. A mecset a 90-es években épült, az eredeti, 13. századi mintájára, amit a bolsevikok leromboltak.
Innen egy Unesco világörökségi helyszínen, a Gobustan Nemzeti Parkban folytattuk a kirándulást. A természetvédelmi területen nagyjából 6000 sziklarajz található, melyeket a történészek szerint 5-20 ezer évvel ezelőtt készültek. Az ábrázolások között többek között láthatunk embereket, állatokat (bikák, lovak, kecskék), vadászati jeleneteket, hajót, rituális táncokat, és nagyhasú embereket, amik valószínűleg terhes nőket ábrázolnak.
Innen régi, kopott Ladákkal vittek minket hepe-hupás utakon a következő állomásunkhoz, az iszapvulkánokhoz. A világ nagyjából 700 iszapvulkánjának nagyjából a fele Azerbajdzsánban található. Szintén a felszín alatt található gáz-és olajmezők felelősek a működésükért. Az iszap a felszín alatt rotyog, bugyborékol, aztán egyszer csak kitör…mikor itt voltunk, iszonyatosan fújt a szél, én persze túl közel mentem, hogy levideózzam a kitörést, ami nem volt túl jó ötlet, a nadrágom és a kabátom rendesen sáros lett.
Ezután egy másik ismert látványosság, a Yanar Dag következett, ami egy, a földgázszivárgás miatt folyamatosan égő hegyoldal. Az idegenvezetőnk szerint már évezredek óta lángol itt a hegy, sőt, eredetileg egy sokkal nagyobb területen zajlott mindegy, de a második világháború alatt a nagy részét betemették, hogy a német légierő ne találja meg. Más forrásokban viszont azt olvasni, hogy egy eldobott cigarettacsikk lobbantotta be az 50-es években.
Innen még egy megálló volt hátra, Ateshgah, a Tűz Temploma, a zoroasztiánusok egykori szent helye. Az erőd szerű építményben, oldalt végig termek találhatók, az egykori zarándokok és szerzetesek számára, középen pedig az örökké égő tűz. A jelenlegi templom a 17-18. században épült, de egy hasonló építmény már a 10. században is létezett a környéken. Az iszlám megjelenésével a zoroasztriánusok szent helyét lerombolták, majd hindu hívők építették újjá, akik kereskedőként érkeztek a térségbe. A 19. században elhagyták a templomot, majd az örökláng is kialudt a környékbeli földgázkitermelés miatt, jelenleg csöveken keresztül érkezik, ami táplálja a tüzet.
Amint a lenti fotón is láthatjátok, rettenetesen hideg volt, jól esett kicsit megmelegedni a tűz mellett 😊
Evés-ivás
Mivel imádom mindenhol megkóstolni a helyi fogásokat, ezért szeretek külön fejezetet szentelni a gasztrónak 😊 Az azeri konyha ízletes és változatos, főleg a török ízvilág dominál, egy kis európaival és közép-ázsiaival ötvözve. Amit szinte mindenbe tesznek, az a gránátalma: ihatunk az utcán frissen facsart gránátalmalevet, gránátalmabort a vacsora mellé, de a húsételek és az omlett tetejére is kerül belőle.
Mindenképp érdemes megkóstolni a frissen sütött helyi kenyeret, amit a „tendir” nevű kemencében sütnek ki: a kilapított a kenyértésztát a kemence falához tapasztják, majd egy hosszú, kampós végű piszkavassal szedik ki.
Leghíreseb fogásuk a plov, vagy más néven pilaf. Egy rizs alapú egytálétel, aminek nagyjából 40 regionális változatát ismerik. A rizst általában sáfránnyal, mazsolával, gesztenyével, szárított sárgabarackkal, gránátalmával és valamilyen húsfélével gazdagítják. Ennek egyik továbbfejlesztett verziója a shah plov, amikor a sáfrányos rizst egy vékony tésztába teszik, majd kisütik, ami így egy ropogós kérget képez körülötte.
Népszerű étel még a saj, ami az elkészítéséhez használt lapos serpenyőre utal, ezen sütnek ki zöldségeket (paradicsom, paprika, hagyma, padlizsán, krumpli) és húsokat, mellé kenyeret és mártogatós szószokat, illetve friss petrezselymet és koriandert tálalnak. Mindkét vidéki kiránduláson, amin részt vettem, ilyen ételt kaptunk.
Imádom a töltött tésztákat, az azerieknek is megvan a sajátjuk, ez pedig a gyurza, amit bárányhússal töltenek, és tejföllel tálalnak.
A legfinomabb, amit ettem itt, az a qutab, ez gyakorlatilag egy sós palacsinta, különböző töltelékekkel: van húsos, sajtos, zöldfűszeres, illetve sütőtökös verzió.
Ahol én ettem és elégedett voltam az étellel Bakuban, az a Dolma és a Qaynana, az utóbbiba vissza is tértem, annyira tetszett.
Szeretnék elmesélni egy nagyon kínos helyzetet is, amibe igazából saját tájékozatlanságom miatt kerültem. Nyilván nem ezek azok a sztorik, amiket reklámozni szoktam, ezt most azért írom le, hogy nehogy veletek is megtörténjen. A helyi idegenvezetőm javaslatára egyik este beültem egy helyi étterembe (Xezer), és miközben vártam a vacsorámra, diszkréten kifújtam az orromat. Ezután a szomszéd asztalnál ülő férfi valamit odaszólt a pincérnek, aki hozzám lépett, és kedvesen megkért, hogy a jövőben a hasonló műveleteket legyek szíves a mosdóban intézni. Konkrétan majdnem elsüllyedtem szégyenemben, hogy biztos valami alpári parasztnak tartanak. Aztán persze utána olvastam a témának, és az egyik angol nyelvű oldalon, ahol az azeri szokásokról írnak, meg is találtam, miszerint „semmilyen körülmények között ne fújjuk ki az orrunkat az asztalnál.” Szóval súlyosan megsértettem a helyi etikettet :O Ettől függetlenül ajánlom az éttermet, ha olcsón szeretnétek egyszerű, de autentikus ételeket kipróbálni.
Ami az italokat illeti, rengeteg teát isznak, a kávé kevéssé népszerű, ezért viszonylag drága is. Mivel én inkább kávés vagyok, szeretem felkutatni a jó kávés helyeket, ebből a Chaplin Coffee Shop lett a kedvencem.
