Néha van olyan nálam, hogy egy desztináció csak úgy bekattan, minden különösebb ok nélkül. Ilyenkor a fejembe veszem, hogy nekem minden áron oda kell mennem, de nem tudnám megmagyarázni, hogy tulajdonképpen miért. Ilyen volt Guatemala is. Nem ismertem senkit a környezetemből, aki járt volna ott, és azon kívül, hogy sok vulkán van arrafelé, magáról az országról sem tudtam sokat.

Az indulás előtti útitervem nagyjából így nézett ki: 12 éjszaka állt rendelkezésemre, ebből:
3 – Antigua / 2 – Atitlán-tó, / 1 az éjszakai buszon / 2 – Flores / 2 – Rio Dulce / 2 – Livingston. Ez az érkezés után elég gyorsan módosult, annyira, hogy Livingston végül teljesen kimaradt, de erről majd később.
A járatom Guatemala City-be érkezett, ahonnan rögtön indultam tovább Antiguába. A fővárosról nem sok kecsegtetőt hallottam, látnivaló nem nagyon van,bűnözés annál inkább, úgyhogy a reptéren (és később a buszállomáson) kívül semmit sem láttam belőle. A reptérről van lehetőség collectivo buszokkal eljutni Antiguába, de mivel már 2 napja úton voltam, inkább a szállásadómon keresztül intéztem transzfert 35 dollárért, ami teljesen rendben van a másfél órás útra.

Antigua

Talán ezt a várost ismerik a legtöbben, ha Guatemaláról van szó. Egykor a Guatemalai Kapitányság nevű birodalom fővárosa volt, azonban 1773-ben egy földrengés szinte a földdel tette egyenlővé, így a fővárost a mai Guatemalavárosba költöztették. 1979-től az UNESCO Világörökség része.

Az egész városban macskaköves utcácskákon botladozhatunk, ami abból a szempontból szerencsés, hogy az autók nem tudnak gyorsabban menni, mint a gyalogosok. Hihetetlen nagy volt a nyüzsgés, amikor megérkeztem – nem tudom, más időszakokban mennyi a turista, de nekem sikerült pont a Húsvétot megelőző héten (Semana Santa) érkezni, amikor a helyiek is sokat utaznak országon belül, esténként lépni nem lehetett az utcán, és ilyen komoly körmenetet is ritkán látni.

A város látképét meghatározza a mögötte fekvő Agua vulkán, amit szinte mindenhonnan láthatunk, néha teljesen kivehetően, máskor ködfelhőbe burkolózva. Az egyik legikonikusabb pont a városban talán a Santa Catalina boltív, egyik oldalon a vulkánnal, a másikon a La Merced kolostorral.

Esténként a kolostor melletti kis téren éjszakai piac található, ahol helyi finomságokat kóstolhatunk (főleg jó nehéz, olajban kisült dolgokat 😀 – ezt a képen látható tostadát guacamoléval, tonhallal, korianderrel és paradicsomszósszal is ott sikerült zsákmányolni. Leültem egy padkára elfogyasztani, amit minden második ott elhaladó kedves mosollyal nyugtázott, illetve kérdezgették, hogy ízlik. Egyébként a piacokon lehet nagyjából költséghatékonyan étkezni, különben Guatemala (és azon belül főleg Antigua, mivel az ország legturistásabb helye) meglepően drága, az éttermekben nagyjából hazai árakkal számolhatunk.

Mit lehet csinálni Antiguában? Leginkább elveszni a kis fel-le tekergőzős utcácskákban, a színes házak között, beülni a régi házak belső udvarán kialakított pékségekbe, kávézókba egy reggelire vagy ebédre. Felkereshetjük a számtalan templom, kolostor vagy palota valamelyikét, amelyek közül néhányat újjáépítettek a földrengés után, míg másokat romos állapotukban tekinthetjük meg.

A városközponttól nagyjából 20 perces sétával érhetjük el a Cerro de la Cruz nevű kilátópontot, ahonnan szép időben csodás kilátás nyílik a városra és a vulkánra – sajnos nekem nem volt szerencsém.

Amire nagyon örülök, hogy befizettem, az egy csokoládé workshop volt az Ek Chuah nevű csokiüzletben. Végigvezetnek a kakaótermesztés történetén, a csokoládékészítés
folyamatán, megkóstolhattuk a kakaóbabot különböző állapotában, majd régi eszközök segítségével magunk őrölhettük meg.. Végül pedig kakaó alapú italokat (köztük kakaó teát, amit a kakaóbab héjából főznek) készítettünk, majd saját magunk által választott ízesítéssel megkreáltuk a saját kis mennyeien finom bonbonjainkat. Ha egy autentikus, interaktív élményre vágytok, ezt jó szívvel ajánlom.

Acatenango vulkán

Ha csak egy dolgot csinálsz Guatemalában, az legyen ez. Az egyik leglenyűgözőbb, legemlékezetesebb élmény lesz, azt garantálom, de keményen meg kell dolgozni érte. De ahová érdemes megérkezni, oda sosem vezet könnyű út.

Rendszeresen túrázom, és voltam már 5000 méteres magasságon is, de ez a túra
többször is megríkatott. Kezdjük azzal, hogy 2300 méterről indulunk, az alaptábor, ahová végül megérkezünk, 3600 méteres magasságon fekszik. Öt óra kemény, folyamatos kaptató, emelkedő a laza, törmelékes vulkáni talajon. Nincsenek lankás részek, ahol az ember picit pihenhet, megerőltetés nélkül sétálhat, miközben nézi a tájat, itt nem lehet lazsálni. A másik kemény dió a meleg és a súly. Cipelni kell magunkkal a minimum 3 liter vizet, plusz mivel a hegycsúcson hajnalban fagypont körül van a hőmérséklet, a túraszervező cég adott kölcsön kabátot – ami fent a hidegben tényleg jól jött, de felfelé meg vinni kellett, ami jókora többletsúlyt jelentett az alapból nehéz pakkhoz. Bevallom, még tíz perce sem indultunk el, amikor a túrabotra támaszkodva elsírtam magam. Nem bírom tovább vissza akarok fordulni. De amikor a legkönnyebb lenne visszafordulni, pont akkor kell továbbmenni. Tíz perccel később megint összeomlottam. Megyünk, mendegélünk, egy újabb kanyar, az út megint felfelé visz, egyre meredekebben.Volt olyan, ahogy gyökerekbe, kiálló faágakba kellett kapaszkodni, hogy fel tudjam húzni magam.

De aztán egyszercsak megérkeztünk. És ez a látvány, ez az érzés mindennel felért. Alattunk a végtelen felhőtakaró,mintha a világ tetején lennénk.

Az éjszakát ott töltöttük, egy kis faházban. Szerintem még sosem örültem ennyire annak, hogy egy ilyen kétes tisztaságú matracon aludhatok 😀 Sikerült a legjobb ágyat lefoglalnom, ahonnan pont rá lehetett látni a vulkánra. Sokáig ültem ott, bebugyolálva, gyönyörködve a látványban. Még sosem láttam aktív vulkánt korábban. Éjszaka, amikor meghallottam a zúgolódást, mindig felnézten, hogy lássak még egy kis lávát a sötétben. Hajnalban felkeltünk, hogy megcsodáljuk a naplementét. A felhőréteg olyan vastag volt, hogy csak a csúcs látszott ki, tényleg olyan érzés volt, mintha valami magasztos másik világba csöppentünk volna.

Reggeli után megkezdtük a leereszkedést. Mivel a vulkáni talaj nagyon csúszós és porladós, sikerült legalább tízszer elesni. A végén a meredekebb lejtőkön inkább guggolásból leszánkáztam, ami biztos nevetséges látvány volt, de így legább sikerült elkerülni a térdereesést. Kora délután már vissza is értünk Antiguába, ahol egy megváltó zuhanyzás után indultam is tovább az Atitlán tóhoz, amiről a következő bejegyzésben mesélek.